Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

1 év múlva kezdődik a párizsi olimpia, ahol már biztosan láthatjuk futni Kozák Lucát is! - interjú

kozak luca
Facebook
Twitter
Pinterest
A tavalyi év magyar sportolónője, Kozák Luca idén az atléták között elsőként teljesítette a szintet a jövő évi párizsi olimpiára 100 méteres gátfutásban.

Luca fejlődése töretlen, pedig nem mindig volt felfelé ívelő a sportpályafutása. Legelső olimpiáján, Tokióban nem tudta megmutatni mire képes, ugyanis az elődöntőben a hetedik gátat letalpalta, emiatt pedig nem tudta befejezni a versenyt. A hasonlóan járt versenytársát azonban felsegítette, és közösen sétáltak be a célba, ezért pedig hatalmas tapsot kaptak. A tavalyi oregoni világbajnokságon megint nem tudta megmutatni, mennyit fejlődött az elmúlt években, mert az túl közel volt időben, egyben túl távol térben a müncheni Európa-bajnoksághoz, ami 2022-ben prioritást élvezett. A müncheni kontinensviadalon azonban már semmi sem hátráltatta abban, hogy végre a csúcsra érjen. Második leggyorsabb európai gátfutóként állhatott fel a dobogóra, eredményét pedig hazánk sportújságírói az év sportolónője díjjal jutalmazták. Idén pedig már azt is bebizonyította, nem véletlen kapta meg a kitüntetést, az országos bajnokságon ugyanis az első magyar atlétaként kvalifikálta magát a 2024. évi párizsi ötkarikás játékokra.

A tokiói olimpiai játékokra pár hónappal a verseny előtt, 2021-ben májusában sikerült megfutnod az olimpiai szintet, ahova 12.84-gyel lehetett kijutni. A jövő évi párizsi olimpián való induláshoz már jóval erősebb kvalifikációs időre, 12.77-re van szükség. Neked azonban már rögtön, a szintteljesítési időszak legelején sikerült ezen belül futnod, ugyanis az országos bajnokságon 12.72 alatt értél célba. Hogyan értékeled, hogy már most sikerült megfutnod a jövő évi olimpia szintet?

Nagyon megnyugtató, hogy sikerült teljesítenem a kiküldetési szintet, de ha mindez nem az országos bajnokságon jött volna össze, akkor sem lettünk volna csalódottak. Az idei évre vonatkozóan volt ugyanis célom a párizsi olimpiai szint elérése, nem határoztuk meg előre, hogy a szezon elején vagy a végén kell megfutnom azt. A mostani szintteljesítésnek igazából a jövő évi munkánkra van hatással, hogy nem kell kapkodni a felkészüléssel, nem kell a versenyzésre koncentrálni, lehet kapásból az olimpiára fókuszálni.


A mostani és az előző szintteljesítésed között volt különbség?

Igen, teljesen mások voltak a tokiói olimpiára való kijutás körülményei. 2019-ben nyílt meg az új kvalifikációs rendszer, akkor azonban sérülésekkel bajlódtam, ezért kicsit elcsúszott a felkészülésem. 2020-ban pedig a koronavírus miatt függesztették fel a szintteljesítés lehetőségét, pedig abban az évben már volt olyan időeredményem, amivel kijuthattam volna. Így csak 2021. májusában vált biztossá az indulásom, amikor Olaszországban 12.81-gyel célba értem.

kozak luca, magyar atletika, gatfutas
forrás: Getty Images

Július 18-án, kedden Székesfehérváron a 13. alkalommal megrendezett Gyulai István Memorialon versenyeztél. Korábban erről a viadalról úgy nyilatkoztál hogy az egyik kedvenc versenyed, mert nemzetközi mezőnyben lehet versenyezni, de hazai szurkolók előtt. Hogyan sikerült a mostani versenyed?

Most valahogy nem tudtam olyan jól összerakni a versenyt, mint ahogyan szerettem volna. Nem futottam olyan gyorsan, ahogyan elterveztem, de nem búslakodom, mert van még egy-két versenyem még a világbajnokság előtt, előre tekintek.

Gyulai István Memorialon még egy atléta teljesítette az olimpiai szintet, Molnár Attila 400 méteres idejével a második magyar futó, aki már biztosan indulhat a jövő évi párizsi olimpián. Nem annyira jellemző, hogy futó számokban hamarabb érnek el atlétáink szintet, mint mondjuk a dobó számokban.

Ez így igaz, de ha az országos bajnokságon Halász Bencének sikerült volna az utolsóra messzebbre dobnia a kalapácsot, akkor ő lenne most az első olimpiai szintesünk, mert időben egy kicsivel korábban fejezte be a versenyét, mint én a döntőt. Valójában egyébként semmi jelentősége nincs annak, hogy most nekünk futóknak sikerült hamarabb a kvalifikáció, hamarosan a többiek is felzárkóznak majd hozzánk.

Milyen munkát végeztek még a világbajnokságig, mi minden van még hátra?

Az utolsó 1 hónap következik, és nekem már nincsen semmi dolgom. Ezt már az edzőmnek, Suba Laci bácsinak kell kitalálnia és összeraknia (nevet). Ami biztos, hogy a világbajnokságig nem fogunk már mennyiségi munkát végezni, most legfontosabb ugyanis, az edzés, versenyzés és pihenés egyensúlyának megfelelően felépítése a világbajnokságig.

Az országos bajnokság után azt nyilatkoztad, hogy milyen erős volt a magyar mezőny, ugyanis Kerekes Grétával és Tóth Annával együtt hárman is 13 másodpercen belül futottatok. Neked mennyire számít az, hogy ilyen jó eredmények születnek a te eredményed mellett is?

Az országos bajnokság mindig is egy presztízs verseny volt, ahol mindenki a legjobb eredményét igyekezett és igyekszik is elérni. Ezért is alakulhatott úgy, hogy ilyen jó idők születtek. Engem személy szerint nagyon motivál, ha van kivel futnom. Tehát az én eredményemhez a többiek is hozzájárulnak, mert jobb mezőnyben, én is jobban tudok teljesíteni.

Most, hogy volt alkalmatok kipróbálni az új stadiont, esetleg el tudnád mondani, hogy versenyzői szemmel milyen is a Nemzeti Atlétikai Központ?

A budapesti létesítmény teljesen egyenértékű a világ legszínvonalasabb stadionjaival. A borítása pedig - hasonlóan a tokiói olimpia pályájához, - nagyon gyors, ugyanis mindkettő Mondo borítást kapott, abból is a csúcskategóriát. Mivel a bemelegítőpálya kicsit hosszabb gyalogútra van a stadiontól, ezért máshol is bevett szokás szerint, a versenyzőket golfkocsikkal szállítják a rajt helyszínéhez. A kocsikról nézve pedig nagyon különleges és felejthetetlen élményt nyújt Budapest a háttérben a nevezetességeivel.

2017-ben Londonban már te is részt vettél a világbajnokságon, ahol Baji Balázs bronzérmet szerzett. Mennyire volt hatással rád ez a mozzanat, és hogyan látod, a te eredményeid hatással vannak a mostani fiatalokra? Van, aki miattatok kezd atletizálni?

Számomra is fontos pillanat volt Balázs eredménye, mert már előtte nagy példaképem volt. Én akkor csöppentem bele az atlétika nemzetközi világába, és meghatározó élmény volt megtapasztalni, hogy gátfutásban milyen eredményeket lehet elérni. Jó volt látni, hogy Balázs mennyire otthonosan mozog ebben a közegben, mennyi ismerőse van, és akkor még el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd én is ilyen tapasztalt versenyző lehetek. Nekem még az is sok pluszt adott, amikor együtt edzőtáboroztunk, és egy-két apróságot elleshettem tőle. Abban pedig nagyon reménykedem, hogy miattunk egyre többen kapnak kedvet az atlétikához.


Milyen emlékek fűznek azokhoz a világbajnokságokhoz, amelyeken eddig részt vettél?

2017-ben a londoni vébére még nem szinttel, hanem meghívással kerültem ki. Csak egyszer tudtam futni, mert a selejtezőben kiestem, de egészen jól megoldottam a feladatot. 2019-ben Dohába már szinttel jutottam ki, és akkor kétszer is futhattam, mert továbbjutottam az elődöntőbe. 2022-ben a eugene-i vébére is kijutottam, de az Európa-bajnokság miatt oda nem utazhattam ki sajnos. Az eddigi világbajnokságok a tapasztalatszerzésre voltak alkalmasak, az idei budapesti világversenynek azonban már nem szabad erről szólnia. Augusztusban szeretném majd mindazt bemutatni, amit az eddigi világversenyeken megtanultam, magamba szívtam.

atletika
forrás: Getty Images

A Road to Budapest világranglistán a 15. helyen állsz jelenleg, mit érdemes tudni a vetélytársakról? Milyen az élmezőny jelenleg?

Valóban a 15. helyen állok, de ez nem annyira mérvadó, mert például az amerikaiak a válogató alapján küldik a versenyzőiket, nem pedig a ranglista helyezések szerint. Tehát ez a helyezés változhat még augusztusig. Egyébként szinte mindannyian ismerjük egymást a mezőnyben, a versenyek során év közben mindig egymás ellen szoktunk futni. Meglátásom szerint a mezőny nagyon sűrű, a legjobb 6 idővel rendelkező gátfutó lányok nagyon közel állnak egymáshoz, ők stabilan tudnak 12.30 körül futni. Utánuk van egy kisebb lemaradás, de aztán a mezőny közepe is nagyon sűrű. Véleményem szerint a nagy esélyes a budapesti világbajnokságon Camacho-Quinn lehet, azonban mivel gátfutásról beszélünk, bármi megtörténhet. Elég egy rossz rajt, kiugrás vagy esés, és már borul is a papírforma.

Ha te is szeretnéd élőben látni Lucát versenyezni, vagy a többi magyar atlétát és nemzetközi sztárokat, váltsd meg jegyed a budapesti atlétikai világbajnokságra ITT!

Tovább olvasok

Videók