Megtöltötték a rajongók az atlétikai vb szurkolói zónáját
Bár csak szombaton lesz az ünnepélyes megnyitó, a világbajnokság helyszínei közül több már megnyitott és a hivatalos programok is elkezdődtek. A szurkolói zónában elindult a vb élményforgataga, az edzőpályákon az atlétika hazai és nemzetközi szuperhősei elkezdték az edzéseket, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel megnyílt a vb belvárosi jegyirodája, kedd este pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is megtartotta azt a díszvacsorát, ami szimbolikusan is jelezte: Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye elkezdődött.
2023. augusztus 16.
Akik Budapesten testközelből találkozhatnak a világsztár atlétákkal: a versenybírók különleges helyzete a vébén
Szombaton veszi kezdetét a budapesti atlétikai világbajnokság, amelyre közel 4 és fél éve készül Magyarország. Hazánk legnagyobb sporteseményére, amely egyben a világ harmadik legrangosabb sportrendezvényének számít, 63 magyar atléta kapott meghívást, hogy megmutathassa tudását és tehetségét. A hazai pálya előnyét kihasználva rekord létszámmal vehet részt a magyar csapat a rendezvényen, de a világbajnokságok történetében sem fordult még elő, hogy ennyi sportoló lépett volna pályára. Több mint 200 ország közel 2100 versenyzője méri majd össze erejét és sebességét egymással, akik közül a legkiválóbbaknak a Szabadság-szobrot ábrázoló érmet akaszthatják a nyakába.
2023. augusztus 15.
Meglepetés koncertek, látványos programok az atlétikai vb maratoni útvonalán
Megépült a hétvégén az a kábelkamera rendszer a budapesti Hősök tere és a Kodály körönd között, amely 980 méter hosszan a magasból mutatja majd az atlétikai világbajnokság maratoni és gyalogló versenyeit, valamint a háttérben a várost. További lezárások és parkolási tilalmak várhatók az Andrássy út környékén – jelentették be a szervezők a Hősök terén a világbajnokság utcai versenyiről tartott sajtótájékoztatón. Kiderült az is, hogy a maraton versenyek útvonalán szurkolói pontokat építenek ki, amelyeken ismert zenészek, zenekarok adnak koncerteket.
2023. augusztus 15.
Nézd meg az atlétikai vb érmeit!
Budapest egyik legszebb szimbóluma, a Gellért-hegyen álló Szabadságszobor díszíti az augusztusi atlétikai világbajnokság érmeit, amelyet a sportág történetében először, mindhárom dobogós edzője is megkap. A szervezők bejelentették: a budapesti lesz az első vb, amelyen az éremátadás a stadionon kívül történik és az erre a célra épített Medál Plázában a vb megnyitóhoz és a szurkolói zónák programjaihoz hasonlóan koncertek és szórakoztató programok is lesznek olyan népszerű fellépőkkel, mint például a Margaret Island, a Parno Graszt, és a Hősök.
2023. augusztus 9.
Egyre nagyobb a pörgés a budapesti atlétikai világbajnokság körül
Kevesebb mint két hét, és kezdetét veszi Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. A vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban és Budapest belvárosában a valaha volt legnagyobb magyar csapat fogja majd a piros-fehér-zöld színeket képviselni. Nézzük meg, hogy melyek a legfontosabb hírek a vb háza táján!
2023. augusztus 8.
Életre kelt Youhuu, a racka, a budapesti atlétikai világbajnokság hivatalos kabalája!
15 nappal a vb első napja előtt bemutatták az atlétikai világbajnokság életnagyságú kabalafiguráját. Youhuu akrobataként bukfencezik, vetődik, szaltózik, eközben pedig igazi mókamester – és már most a gyerekek kedvence, akikkel együtt vonult be a Nemzeti Atlétikai Központba.
2023. augusztus 4.
A budapesti atlétikai VB és párizsi olimpia nagy reménysége - Interjú Molnár Attilával
A 21 éves Molnár Attila 400 méteres síkfutásban idén robbant be a magyar atlétika legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó versenyzői közé. Pedig eddig is jelen volt a sportág életében, csupán - a saját elmondása szerint is - átlagos, középszerű eredményekkel rendelkezett a tavalyi esztendőig. Idén azonban minden versenyén átlagon felüli időket produkál. Nevéhez máris egy új országos csúcs fűződik 44.98-as időeredménnyel, amit 2011 óta Deák-Nagy Marcell tartott 45.42 másodperces idővel.
2023. július 24.
Sztárfellépőkkel, szuperdöntőkkel és egyedi ajándékkal várja a nézőket az atlétikai vb nyitónapja
Egy hónap múlva kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. A szervezők bejelentették, hogy a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban zajló világversenyt augusztus 19-én este sztárfellépőkkel, a nyár legnagyobb bulijával nyitják meg, az első nap nézői pedig egyedi ajándékot kapnak. A vb-re eddig 250 ezer jegyet adtak el: a hatalmas érdeklődés nem véletlen, hiszen itthon és a nemzetközi versenyeken sorra megdőlő rekordok azt jelzik, hogy minden idők egyik legizgalmasabb atlétikai vb-je várható Budapesten.
2023. július 19.
Budapesten mutatkozik be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fenntarthatósági rendszere
A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság több szempontból is különleges lesz: nemcsak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményeként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, de a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fenntarthatósági rendszere is az augusztus 19. és 27. közötti rendezvényen debütál.
2023. június 9.
Tudj meg többet az atlétikáról! - Kabalák a világbajnokságokon
A világ sporteseményeihez hozzátartozik, hogy az adott rendezvényre vonatkozóan teljes arculatot alakítanak ki a szervezők. Ebbe beleértjük a logóhasználatot, illetve az egyéb egyedi jelképeket is. Az idén megrendezésre kerülő budapesti világbajnokság logóját tavaly augusztus 19-én mutatták be, pontosan 1 évvel az esemény kezdete előtt. Budapest látképének emblematikus motívumát, a Nemzeti Atlétikai Stadionból is jól látható pálmaágat magasba emelő Szabadság-szobrot közel egymilliárdan fogják megtekinteni a verseny ideje alatt a tévé képernyője előtt ülve.
2023. május 9.
Ismerd meg a budapesti atlétikai világbajnokság utcai versenyeinek útvonalait!
Január végén jelentette be a szervezőbizottság, hogy közel 100 000 belépőjegyet értékesítettek már az idén augusztusban megrendezésre kerülő budapesti atlétikai világbajnokságra, ahol több mint 200 ország közel 2000 atlétája fog pályára lépni.
Szögi István nyolcszoros magyar bajnok atléta: "Mindent megteszek, hogy kvalifikáljak a VB-re!"
Három a magyar igazság, hiszen Szögi István nemrég harmadik alkalommal futott magyar csúcsot fedett pályán. 2021-ben 1500 méteren, 2022-ben 2000 méteren, most pedig mérföldön mutatta meg, hogy jelenleg ő a leggyorsabb magyar atléta ezeken a távokon.