Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés
Kép
Runner's World

"Hatalmas megtiszteltetés, és óriási élmény volt a világ élmezőnyével egy pályán versenyezni" - interjú Turóczi Rékával a 70.3-as triatlon VB-ről

Hiába hátráltatták a felkészülését sérülések, és egy csúnya kerékpáros baleset is, Turóczi Réka ismét bebizonyította, hogy mennyire alázatos és elszánt versenyző. A vb-n elért eredményével teljesen elégedett, és nagyon boldog érzésekkel tért haza Finnországból, ám azt is elárulta, hogy egy főverseny után mindig marad az emberben egy kis űr is.

2023. szeptember 1.

Kép
Hírek

A triatlon különleges világa - beszélgetés Hegedűs Ákos ultrafutóval a Swissman Xtreme-ről

A triatlon leghosszabb távjának leküzdése már önmagában is hatalmas teljesítmény, 3800 méter úszás, 180 km kerékpározás után lefutni egy maratoni távot bizony nem kis dolog, ám még ez a kihívás is fokozható.

2023. augusztus 25.

Kép
Lélek

Öt kilométertől a World Marathon Majors versenyek és Ironmenek céljáig – Waller Gabival beszélgettünk

Rákóczi Gabriella vagy, ahogyan angol férjével való házasságkötése óta hívják, Gabriella Waller, 2011-ben költözött Angliába. Pár évre rá futni kezdett a testvérével, majd három évnyi szorgos kilométer- és adománygyűjtésnek köszönhetően egy World Marathon Majors (WMM) érem tulajdonosa lett. Közben fájdalmas tragédia árnyékolta be az életét, a gödörből, melybe került, komoly triatlonos álmai segítették ki.

2023. április 11.

Kép
Hírek

Boronkay Péter befejezte parasportolói pályafutását, de a sportban még nagy tervei vannak!

Boronkay Péter tízszeres világbajnok nem akasztotta szögre a futócipőt, sem a bringát, csupán az élsportot hagyja hátra, a jövőben ép versenyzők között age group versenyzőként láthatjuk majd, és a háttérben is rengeteget tesz azért, hogy minél több fiatalt ösztönözzön sportolásra, köztük a saját gyerekeit is!

2023. január 17.

Kép
Hírek

Beteljesült a világbajnoki álom - Weinhardt Anna 5. lett a triatlon világbajnokságon

Aktuális lapszámunk egyik címlaplánya, Weinhardt Anna a konai triatlon világbajnokságon szenzációs eredménnyel, korosztályos 5. helyen végzett. A teljesített célidő és az elért helyezés a győri sportoló minden korábbi képzeletét felülmúlta, és annak ellenére, hogy fáradtabb, mint valaha, egyben boldogabb is, mint valaha.

2022. október 12.

Kép
Hírek

A verseny előtti izgalmak sem akadályozták meg Túróczi Rékát az új egyéni csúcs elérésben

Az olaszországi Cerviában az utóbbi évek egyik legnépszerűbb 70.3-as versenye az Ironman Emilia-Romagna, amit idén egy váratlan vihar majdnem keresztülhúzott. Ám a szervezők professzionális hozzáállásának köszönhetően végül sikerült lebonyolítani a rendezvényt, így Réka idei fő célversenyén ki tudta magából hozni azt a formát, amire az egész szezonban készült, így a verseny után ki is faggattuk gyorsan a friss élményekről.

2022. szeptember 30.

Kép
Hírek

Édesapja nyomdokaiban járja az útját - Zsebe Olivért a családi minta húzta be a triatlonba

Az elmúlt hetekben megismerhetted a #triatlONhungary csapat tagjait, a sort pedig Zsebe Olivér folytatja, aki a szülői elhivatottság után kapott kedvet az élsporthoz, manapság pedig sikert, sikerre halmoz.

2022. augusztus 22.

Kép
Hírek

„Kell, hogy legyen „B-terv“ - interjú Kropkó Mártival, a #triatlONhungary csapat tagjával

Ezzel a vezetéknévvel talán nem is köthetett volna ki máshol, mint a triatlonban, ám a legidősebb Kropkó-gyermek szemei előtt nem csak az olimpia, hanem az élsport utáni élet is lebeg.

2022. július 28.

Kép
Hírek

Tűzoltó és triatlonista az Ironman világbajnokságon

A Szegeden élő triatlonversenyző Szilágyi Péter munka és család mellett éri el szebbnél szebb sikereit, ráadásul idén ősszel a triatlonosok szent földjén, az évente Hawaii-on megrendezésre kerülő világbajnokságon is kivívta az indulás jogát.

2022. július 26.

Kép
Edzés

Élsport után utánpótlás nevelés - Poór Brigi Európa- és világbajnok tereptriatlonistával beszélgettünk

Poór Brigitta gyerekkora óta triatlonozik, és számos szakágban ért el csodálatos eredményeket. Jelenleg utánpótlás neveléssel foglalkozik, és az ON által megalapított #triatlONhungary csapat egyik tagja.

2022. július 18.

Kép
Hírek

Kristian Blummenfelt és Joe Skipper lettek az elsők, akik hét óra alatt teljesítettek Ironman távot

Az idő világrekordnak számítana, de mivel mesterséges körülmények között zajlott a kísérlet, ezért csak annak igazolását láthatjuk, hogy ha minden optimális, erre képesek a világ legjobb hosszú távú triatlonistái.

2022. június 9.

Kép
Edzés

„Ha kívánhatnék bármit egy jótündértől, nem kívánnám azt, hogy legyen meg mind a két karom, mert én így vagyok az, aki vagyok” – interjú Boronkay Péter paratriatlonistával

Boronkay Péter a legeredményesebb hazai paratriatlonista, aki a sportág valamennyi versenyszámában nyert többször is világ- és Európa bajnoki címet, paralimpikonként szerepelt a 2016-os a riói paralimpián, de rendszeresen ér el dobogós sikereket ép sporttársai között hazai triatlon és futóversenyeken.

2022. április 26.

Kép
Edzés

Vajon milyenek a női futók? Malatinszky Szofia futóedzővel beszélgettünk!

Mi motiválja őket, hogyan kell felkészíteni őket egy-egy komoly versenyre? Kell-e egyáltalán másként tekinteni egy futóra azért, mert nő?

2022. március 9.

Kép
Hírek

Világcsúcsokra tör az egykori sikeres magyar sportriporter

Viktoria Brown sorra javítja a kanadai rekordokat ultrafutásban. Ami számunkra azért érdekes, mert Viktoria Brown nem más, mint Szilasi Viktória, egykori magyar sportriporter, pókerjátékos, aki 2020-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy háromgyerekes anyaként, negyven felett, megnyerte a hosszútávú triatlon országos bajnokságot. Sok mindent kell tisztázni ahhoz, hogy megértsük Viki sztoriját.

2022. január 9.

Kép
Hírek

„Mindig vannak előttem célok, amikért dolgozok” – Weinhardt Anna Ironman

Problémamegoldásból és harmóniából is tanulni lehet a szuper tehetséges Weinhardt Annától, akinek jövőre teljesülhet csak be az álma, hogy rajthoz állhasson Hawaii-on az Ironman világbajnokságon

2021. október 15.

Kép
Hírek

Újabb magyar triatlonos siker Tokióban!

Lévay Petra, a magyar paralimpiai csapat tagja, az egyetlen magyar triatlonos versenyző volt a mezőnyben.

2021. augusztus 30.

Kép

Tóth Lili Anna óriási egyéni csúcsot futott a tokiói olimpián

Az atlétikai csapat legfiatalabb tagja 10 másodpercet javított egyéni legjobbján.

Kép

Negyedik lett Vas Kata Blanka a tokiói olimpia női hegyikerékpáros futamán

A 19 éves fiatal lány, a mezőny legfiatalabbjaként mindenkit meglepett a szenzációs eredménnyel.

Kép

Bicsák Bence minden idők legjobb olimpiai eredményét érte el triatlonban, a hetedik helyen végzett Tokióban

Az 51 fős mezőnyben két magyar induló volt, Bicsák Bencén kívül Tóth Tamás is rajtolhatott az ötkarikás játékokon.

Kép
Edzés

Mérlegelj, mielőtt belevágnál a triatlonba!

Futsz már egy ideje és megfordult a fejedben a triatlonozás gondolata? Szuper, de van itt pár dolog, amiket érdemes átgondolni, mielőtt végleg elköteleződnél!

2020. december 17.

Kép
Hírek

Egy iraki származású amerikai nő az első, aki beltéri Ironmant teljesített

Mais Abousy 80 hosszt úszott egy 50 méteres medencében, 180 kilométert biciklizett görgőre szerelt kerékpáron és futott egy maratont futópadon.

2020. december 1.

Kép
Edzés

Az első Ironmanjét megnyerte, jövőre cél a hawaii VB: ismerd meg Weinhardt Annát!

Weinhardt Anna neve nem ismeretlen triatlon-körökben, és idén óriásit hasított élete első ironmantávú versenyén! 9:46:25 alatt ért célba Tallinban, sőt a korcsoportjában az első helyet is megszerezte!

2020. szeptember 23.

Kép
Edzés

Az ultratriatlonista nő, aki különös edzőpartnerekkel fut

Akik nem mások, mint nigériai törpe kecskék: gondolta volna bárki, hogy milyen klassz futópartnerek kerekedhetnek belőlük?

2020. szeptember 10.

Kép
Lélek

„Amatőrként csinálom, ezért sem merült fel, hogy megnyerhetem” – interjú Viktoria Brown-nal a nagyatádi eXtremeMan női győztesével

Ha nincs a koronavírus, valószínű, ez a cikk nem születik meg, talán magát Viktoriát sem ismeri meg a hazai triatlont kedvelő közönség. Nagy kár lett volna érte!

2020. augusztus 21.

Kép
Edzés

7 éve tervezte, most megnyerte az ExtremeMan hosszútávú országos bajnokságot Badar Gergő

Gergő 2011 óta triatlonozik, hét éve már rajthoz állt Nagyatádon. Akkor hatodikként ért célba, de eldöntötte: 30 évesen visszatér és megnyeri a versenyt. Így is történt.

2020. augusztus 13.

Kép
Hírek

Szombaton rajtol a 30. Extrememan Nagyatádon

A triatlon kedvelőinek fogalom Nagyatád, a somogyi város, ahol idén rendezik meg a jubileumi 30. hosszútávú triatlont.

2019. augusztus 8.

Előző oldal
Következő oldal