Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Courtney Dauwalter és Jim Walmsley nyerték az idei UTMB-t

terepfutás, ultrafutás, utmb,
Facebook
Twitter
Pinterest
Courtney domináns volt ezúttal is a női mezőnyben, Jim pedig végre learathatta hosszú évek kemény munkájának és tapasztalatainak gyümölcsét.

A tavalyi év női TOP 10-es versenyzői közül csupán néhányan tértek vissza az idei UTMB-re. A pálya csúcstartója, Courtney Dauwalter sem állt rajthoz az előző évben, bár az elmúlt évek és az idei eredményeit tekintve győzelmet jósló voksunkkal nem tévedtünk volna. Abszolút győzelem esélyesként indult mindössze hét héttel a Hardrock 100-on és a nyár elején, a Western States 100-on elért pályacsúcsokat érő győzelmeit követően. A világ terepfutóinak közössége egyelőre csak lesi, hogyan bírja ezeket az emberfeletti futamokat a teste és az elméje. Oké, az UTMB-n nem tudott pályacsúcsot futni, de az egyetlen nyár alatt harmadik 100 mérföldes versenyét teljesítő Courtney így is a 32. kilométertől élre állt, s magabiztosan vezette a mezőnyt, végül 23 óra 29 perc 14 másodperces eredményével ismét győztesen futhatott be a Chamonix utcáit megtöltő tömegfolyosón keresztül.

A férfiak mezőnyében az előző évi TOP 10-es eredményt elért futó közül kilencen visszatértek, s mivel Kilian Jornet sérülés miatt visszalépett, nem volt amolyan biztosan győztes tippünk. Azonban Jim Walmsley-ra bizonyára igen sok tekintet irányult, második nyarát töltötte Európában, teljes mértékben az UTMB-re összpontosítva. Kíváncsian vártuk, vajon képes lesz végre összehozni azt a versenyt, amelyről mindenki tudta, hogy benne van. Lesz-e végre amerikai győztes a férfiak közt is – ez volt a nagy kérdés azt követően egyre biztosabban, hogy elrajtoltak. Bár a verseny nagy részében nehéz lett volna megállapítani, hogy a két amerikai – Jim és Zach Miller - közül, vagy a legjobb 10 helyen futó férfiak közül ki tér vissza először Chamonix-ba, mivel az élen állók többször gazdát cseréltek, s hol több, hol kevesebb különbség mutatkozott meg köztük. Végül Jim Walmsley, az UTMB alázatos indulója, hol teljesítője, máskor feladója, össze tudta rakni úgy a teljes távot, hogy az eddigi legjobb UTMB időeredménnyel, 19:37:43-mal, elsőként ére el Chamonix-t.

A Verseny

A 172 kilométeres hosszúságával és a mintegy 10 000 méter szintemelkedésével az UTMB az Alpok vitathatatlanul legikonikusabb útvonalává vált az elmúlt 20 év alatt. A franciaországi Chamonix-ból rajtoló verseny az egész hetes eseménysor legutolsó programja, a futó versenyszámok közül a legnagyobb figyelmet elnyerő versenye. Az útvonal három országon – Franciaországon, Olaszországon és Svájcon – át, lélegzetelállító környezetben vezet, lényegét tekintve a terepfutás világviszonylatban is legnagyobb presztízsű versenyévé vált.

Idén 2814 futó rajtolt el Chamonix-ból, szeptember 1-jén, 18 órakor. Az útvonal némiképp eltért a tavalyitól, a verseny utolsó szakaszába került körülbelül két kilométer, megnövelve a teljes távot. Az eredmények kimenetelében valószínű ez a módosulás kevés változást hozott, Jim Walmsley eredménye azonban így is tekinthető pályacsúcsnak, hiszen hosszabb távot rövidebb idő alatt teljesített, mint tavaly Kilian Jornet (19:49:30). 1758-an lépték át a célvonalat a hivatalos szintidő alatt, 931 futónak sajnos nem sikerült idén a célba érés.

A női verseny alakulása

A verseny kezdeti kilométerein a svájci Emma Pooley vezetett, ám nem kellett sok idő, hogy Courtney elfoglalja királynői helyét – győzelme után sok helyen a Queen C. néven említik - a mezőny élén. Magára öltötte védjegyének számító mosolyát, s csak haladt előre az újabb – immár harmadik UTMB győzelme felé. Kedélyes, közvetlen stílusát, sajátos megjelenését nem lehet nem megjegyezni. Mindig nagyon kedves a versenyeken dolgozó önkéntesekkel szemben is, nagyon hálás futó, nem véletlenül emlékezett meg a célba érkezést követően a verseny szervezőiről és az önkéntesekről.

Visszatérve a versenyen történtekre: a táv körülbelül 44. kilométerénél, a Col du Bonhomme-nál már 12 perccel vezetett a 38 éves amerikai futónő, közte és a mezőny többi tagja között folyamatosan nőtt a különbség, míg a háta mögött még javában zajlott a helyezések leosztása. Az utolsó emelkedőkön és kilométereken kezdett a harc kiélezetté válni a mögötte futó sporttársak közt. A német Katharina Hartmuth – 2022-es TDS női 3. helyezettje - feljött a második helyre, a kínai Fu-Zhao Xiang elé, akit a negyedik helyen álló, friss UTMB debütáns Blandine L’Hirondel szorongatott. A legutolsó csúcsra, a táv 161. kilométerénél lévő Tête de Bécharnál Blandine L’Hirondel már a harmadik helyen futott, mögötte csupán 4 perccel volt a kínai Fu-Zhao. Eközben Courtney javában ereszkedett Chamonix felé, hogy teljesítse a terepultra futás első trifectáját. Azt mondta később, a célkapu alatt, hogy „amikor esély van egy őrült kihívás teljesítésére, szerintem, meg kell tennünk”.

A második helyen futó német lányt, egy szakaszon, pár kilométerre Chamonix felett, még egy kicsit megszorongatta a francia Blandine, csupán 9 perc volt kettejük között. Igaz ezt leginkább mi nézők, láthattuk az élő közvetítés során. De végül valamivel több mint 40 perccel Courtney mögött megérkezett Katharina 24:10:52-vel, Blandine, aki többszörös trail világbajnok, pedig harmadik lett 24:22:50-nel élete első 100 mérföldes futásán.

A versenyt ezúttal nem tudta teljesíteni Csillag Eszter és Wermescher Ildikó, mind a ketten kiálltak.

2023. évi UTMB női TOP 10 eredmények


1. Courtney Dauwalter (Salomon) – 23:29:14
2. Katharina Hartmuth (Hoka) – 24:10:52
3. Blandine L’Hirondel (Kiprun) – 24:22:50
4. Fu-Zhao Xiang (Hoka) – 24:50:33
5. Maite Maiora (Vibram) – 25:02:26
6. Katarzyna Solińska (A futásról) – 25:20:23
7. Ailsa MacDonald (Saucony) – 25:48:54
8. Leah Yingling (Lululemon) – 26:21:24
9. Sabrina Stanley (adidas-Terrex) – 26:58:53
10. Lucy Bartholomew (Salomon) – 27:39:23

A férfi verseny alakulása

Két olyan amerikai futó állt idén a dobogón, akik nagyon más stílust képviselnek, mégis nagyon sikeresek. Mindkettejüknek volt már sikere és kudarca az UTMB versenyek történetében, igaz Jim, soha nem indult még más távon, csakis az UTMB-n, ahol az eddigi legjobb eredménye a tavalyi 4. hely volt.

Az UTMB-nek mindig kaotikus rajtja van. Úgy lőnek ki a futók az első sorokból, mintha csak a következő településig futnának. Idő, mire mindenki megtalálja a helyét és rááll egy relatíve konzervatívabb tempóra, bár kétségtelen, hogy olykor-olykor megrántják a sort, hogy tisztázódjon a mezőny eleje. A 32. kilométernél lévő Les Contamines-ba Zach Miller, Jim Walmsley és az angol, Tom Evans (tavalyi UTMB 3. helyezett, idei Western States 100 győztes) futott be együtt. Innentől lényegében a két amerikai futó folyamatosan ott volt az élen, hol az egyik, hol a másik vezette a mezőnyt. A 103. kilométernél lévő Grand Col Ferret-re érve Zach Miller vezetett 4 perccel, s bár Jim olykor fáradtnak tűnhetett, mégis eltökélt volt és kitartóan haladt a második helyen. Mindig kérdés, hogy mikor kezdődik a tényleges verseny az UTMB-n, vagyis mikor válik egyértelművé az élen álló stabil vezetése. A 126 km-nél lévő Champex-Lac-nál Zach erősnek és koncentráltnak tűnt, 11 perccel vezetett ekkor a mögötte futó Jim és a francia Germain Grangier mögött. Ám mire a 139. kilométerhez értek már csupán 2 perc volt a köztük lévő különbség, és ekkor már Jim egyedül futott a második helyen. Trientnél (143 km) már Jim állt az élen, s onnan nem is változott az első három helyen álló futó pozíciója, sőt Jim előnye egyre nőtt, 154 kilométernél már 13 perccel vezetett, hét kilométerrel később pedig 16 perccel. Végül bő 21 perces előnnyel érte el a célkaput és 19:37:43-mal győzött.

Csak elképzelni lehet, milyen gondolatok és érzelmek jártak Jim Walmsley fejében az utolsó kilométerek során. Öt versenykísérlet után (2017 - 5. hely, 2018 – DNF, 2021 – DNF, 2022 – 4. hely) végre össze tudta úgy rakni ezt futást, hogy győzni tudjon. Arra, hogy képes lenne rá, sokan rábólintottunk volna bármikor az eddig látott futásai és eredményei alapján is. Elnézve a győzelem pillanatait és látva a körülötte ujjongó hatalmas tömeget, egyértelmű volt, mennyit jelentett számára ez a győzelem. Jim honfitársa, Zach Miller 19:58:58-as idővel a második helyen futott be, amolyan Zach-os vágtával az utolsó métereken. Ez volt számára is az eddigi legjobb helyezése az UTMB-n. A francia Germain Grangier a harmadik helyen végzett 20:10:52-es időeredménnyel.

2023. évi UTMB férfi TOP 10 eredmények


1. Jim Walmsley (Hoka) – 19:37:43
2. Zach Miller (The North Face) – 19:58:58
3. Germain Grangier (The North Face) – 20:10:52
4. Mathieu Blanchard (Salomon) – 20:54:25
5. Ludovic Pommeret (Hoka) – 21:00:54
6. Thibaut Garrivier (Hoka) – 21:10:38
7. Tyler Green (Nike) – 21:19:21
8. Hannes Namberger (Dynafit) – 21:20:46
9. Arthur Joyeux-Bouillon (On Running) – 21:31:22
10. Baptiste Chassagne (Sidas-Matryx) – 21:38:11

A részletes eredmények ITT találhatóak.

Tovább olvasok

Videók

Kép

3 szűrővizsgálat, amire minden évben menj el, ha aktív életmódot folytatsz

Hobbi sportolóként nyilvánvalóan figyelsz a megfelelő mennyiségű pihenésre, a testi-lelki egyensúlyra, egészségesen táplálkozol, és rendszeresen mozogsz legyen az futás, kerékpározás, úszás, vagy épp valamilyen fitnesz tevékenység. Azonban mennyire vagy tudatos a megelőzést illetően?

Kép

Edzés, táplálkozás, pihenés és a menstruáció: hogyan tudsz a ciklusod rabságából jól kijönni?

Érezted már azt, hogy szervezeted hormonális változásai által kiszolgáltatottá válsz rendszeresen? Nem vagy egyedül, de segítünk hogy ne így legyen!

Kép

Futócipőteszt: Itt a New Balance FreshFoam X 1080v13, a márka eddigi legpárnázottabb modellje!

Októberben dobta piacra a New Balance a FreshFoam X család legújabb változatát, a FreshFoam X 1080v13-at, amiről most a New Balance Run Club két edzője, Prisznyák Gyula és Tamás Máté mondja el a tapasztalatait!

Kép

Csatlakozz a Runner's World sportkutatásához, és vegyél részt nyereményjátékunkon!

Kedves Futótársunk! A nyereményjátékunk sorsolása már lezárult, azonban a garantált ajándékod továbbra is átveheted a kérdőív kitöltése után!

Kép

5 fontos tanács, amit fogadj meg, mielőtt elindulsz futni az esőben

Futóként szinte elkerülhetetlen, hogy esőben is fuss, még akkor is, ha nagyon nincs ínyedre. Pedig érdemes néha direkt esős időben is elindulni, még akár akkor is, ha amúgy nem terveztél futni aznap, mivel így is szoktatod magad az esős futásokhoz. Hogy miért fontos ez? Azért, mert lehet, hogy életed egyik legfontosabb versenyén végig szakadó esőben kell majd futnod…

Kép

3 ok, amiért érdemes futás után (is) kávézni

Amennyiben te is a kávéimádók táborát erősíted, és el sem tudod képzelni a reggeleidet kávé nélkül, úgy szuper hírünk van! Kávézni igenis ér, ráadásul nem csak futás előtt, hanem testmozgás után is bizonyítottan egészségesnek számít egy bögre forró fekete!