Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Szabó Nóra és Szemerei Levente nyerték a félmaratoni országos bajnokságot

félmaraton, országos bajnokság, OB, eredmények,
Facebook
Twitter
Pinterest
Az esemény a Puskás Aréna körül került megrendezésre, az indulók egy bő másfél kilométeres útvonalon körözve teljesítették a távot.

Óriási csatát hozott a férfiak versenye, amelyben öt atléta harcolt az első helyért. Szemerei Levente, Farkas Dárius, Tóth Tamás, Jenkei Péter és Lomb Ádám hamar meglépett a többiektől, és nagyon sokáig együtt is haladtak az 1514,77 méter hosszú körpályán, amit 14-szer kellett teljesíteniük. Négy körrel a verseny vége előtt Szemerei, Farkas és Jenkei leszakította magáról másik két riválisát, majd Szemerei újabb ritmusváltással Jenkeit is lehagyta, így az utolsó két körben Farkas Dáriusszal csatázhatott az aranyéremért. A Szekszárdi Sportközpont 22 éves atlétája 1:07:09-es eredménnyel nyerte meg a bajnokságot egy héttel a 10 000 méteres OB győzelem után. A bajnok edzője Szőke Gergő. A második helyen Farkas Dárius (1:07:24), a harmadikon Jenkei végzett (1:07:40).

A címvédő Csere Gáspár nemrég még koronavírus-fertőzéssel küzdött, így nem tudott rajthoz állni, hogy megvédje szeptemberben megszerzett elsőségét.

A magyar bajnok Szabó Nóra lett a női versenyben. A Margitszigeti AC atlétájának a riói olimpikon Józsa Gábor diktálta a tempót, Nóra 1:12:54-es idővel ért célba elsőként, a felkészítését végző edző Berkovics Imre. Az ezüstérem a kétszeres olimpikon Erdélyi Zsófia (Csömöri Sport Kft., 1:15:03) birtokába került. A harmadik helyezett Kácser Zita lett, a DVTK rutinos atlétája 1:19:05-ös idővel teljesítette a 21097,5 méteres távot.

Az U23-as korosztályban a férfiaknál Szemerei mellett Lomb Ádám (PVSK) és Sós Barnabás (Margitszigeti AC) állhattak fel a dobogóra, a nőknél a DVTK-s Zákányi Panna lett a korosztályos bajnok csapattársát, Rokonay Szonját megelőzve.

Félmaraton Magyar Bajnokság - Budapest, 2022.05.08.


Eredmények

Férfiak

1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 1:07:09
2. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:07:24
3. Jenkei Péter (Vasas) 1:07:40

Nők

1. Szabó Nóra (Margitszigeti AC) 1:12:54
2. Erdélyi Zsófia (Csömöri Sport Kft.) 1:15:03
3. Kácser Zita (DVTK) 1:19:05

További eredmények ITT megtekinthető.

Forrás: Atletika.hu

Tovább olvasok

Videók