Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

32 évnyi hangolódás egy legendás útvonalra, avagy Szasza Kinizsi 100 teljesítő lett

terepfutás, ultrafutás, Kinizsi 100
Facebook
Twitter
Pinterest
1991-t írunk. A Kossuth Lajos Gimnázium és Tanítóképző turista szakosztályának lelkes tagja vagyok. Vezetője az akkori számítástechnika tanárom, aki egyben elhivatott túrás. Hétről-hétre járjuk a Bükk ösvényeit, távlati célként a legendás Kinizsi 100-as teljesítménytúra teljesítése áll.

Ez számomra körülbelül olyan magasztos cél, mint az akkori magyar fociválogatottnak a VB-re való kijutás, vagy éppen a nem Favorit márkájú országúti bringa beszerzése. Persze tudtam, hogy 17 éves fejjel sem testben, sem lélekben nem álltam kész még az indulásra sem, ezt pont így látta a tanárom is, nem is vitt el a túrára. Ez a cél beteljesítetlen maradt akkor.

16 év telt el, 2007-et írunk. A 2000-es évek közepén a teljesítménytúrák világából egyre markánsabb erővonal jelent meg a futók közösségében. Ultrások voltak, de aszfalt helyett másra vágytak. Igényeik a klasszikus teljesítménytúrák szolgáltatásain túl a hamarabbi pontnyitásban, a gyakoribb frissítőpontok meglétén, és a versenyidő mérésében, kompetitív rendezési elvekben jelentek meg. Ekkor indultam el ismét a Terep Százas keretén belül a Kinizsi 100-on, mely azzal egy időpontban zajlott. Az útvonal ugyanaz volt, a rajt picit korábbi, a pontok is hamarabb nyitottak, melyeken a futóknak megfelelő frissítés járt. Akkor még nem tudtuk, de ez volt a későbbi, önálló rendezésű Terep Százas és a mostani Ultra-Trail Hungary bölcsője. A versenyem befejezetlen maradt. Egy korábban összeszedett, ám még nem teljesen gyógyult ínhüvelygyulladás gátolt a táv teljes megtételében. Így esett meg, hogy kiálltam. Azóta is felrémlik az egyik kedvenc feladási szlogenem: OKOD-TOKOD

Eltelt ismét röpke 16 év, immár 2023 tavaszánál járunk. Edzések szempontjából nem igazán terhelt első negyedév után egy szerencsétlen félrelépés és egy tengeri medúzacsípés miatt az április első fele pihenéssel telt. (Sikerült beállítanom egy új rekordot is miszerint 9 napig minden nap ittam sört.) Ugyan volt nevezésem a Mátrabérc-Trail-re, de állapotom nem engedte az indulást. Lelkiekben már a májusra hangolódtam és körvonalazódott a B-terv. Május 20-ra nem volt semmi beütemezve, szereztem egy orvosi igazolást és mivel az előzetes nevezési időszak letelt, így végül a helyszínen beneveztem a Kinizsi 100-ra. Ha jól olvastam az 1320-as létszámlimit 1317-ik nevezője voltam.

Előzőleg Péterrel egyeztettünk (miközben az orvosi igazolásomat írta), ő a 10. teljesítését tervezte, én az elsőt, így a tapasztalat találkozott az „elsőbálozók” érzéseivel. Furcsa mód, előzetesen nem volt bennem feszültség, várakozás, vagy bármilyen olyan érzés, ami izgalommal vagy félelemmel töltött volna el. Előző nap adatam egy szatyrot Gergőnek (benne tartalék pár cipővel, zoknival, pár szelettel, géllel és izotóniás italporral), aki azt tervezte, hogy féltávhoz eljön és besegít a frissítésbe.

A Kinizsi 100 hagyományaihoz hűen egyenlő feltételek biztosítottak minden résztvevőnek. Hivatalosan három frissítőpont van, de emellett számos helyen lehet vásárolni folyadékot, útravalót és élelmet, részben boltok biztosítják ezeket, részben az útvonalra települt ideiglenes árusító helyek. Péter felesége, Nóri szerencsére vállalta a segítő szerepét, így biztosította a frissítésünket.

terepfutás, ultrafutás, Kinizsi 100

Az első Kinizsi 1981-ben került megrendezésre, azóta eltelt 42 év. Kevés olyan esemény van, ami ilyen nagy hagyománnyal rendelkezne, és ennyire örök, illetve állandó. Idén is mintegy 1200- 1300 ember rajtolt el, hogy leküzdje a 100 km-es és 3000 méter szintkülönbséget felölelő távot. Csak egy cél van, Budapestről indulva Tatára kell eljutni a kijelölt úton 24 óra alatt. Itt sietni nem kell, mindenre van idő.

Reggel 8 kor indultunk, az előzetes itiner szerint volt pár olyan pont, melyeket hamarabb nem érdemes elérni, mert egyszerűen nincsenek nyitva. A cél pedig este 9 kor nyit, tehát 13 óra áll rendelkezésre a papírforma szerinti legjobb teljesítéshez. Rajt előtt eljátszottam a gondolattal, hogy nem viszek fejlámpát, így lenne egy kis izgalmi faktor a feszesebb terv követéséhez, de aztán elvetettem, elvégre útközben bármi megtörténhet.

Elindultunk hárman (Miska, aki csak a feléig tervezte, Péter és én). Félig gyalogolva, félig kocogva terveztük, alapvetően teljesen biztonsági tempóban. Az első 20-25 km-en oly sokan mentek előttünk, hogy mi is ráültünk a hömpölygő tömeg ritmusára. A megelőző napokban esett, ennek ellenére csak helyenként, például a Kevély lejtőjén akadt kellemetlenül csúszós sár. Ettől függetlenül a talajviszonyok meglepően kedvezőek voltak.

terepfutás, ultrafutás, Kinizsi 100

A Hosszú-hegyi ellenőrzőponton alakult ki nagyobb várakozás, 15-20 percet sorakoztunk a pecsétért, onnantól kezdve nem volt jelentősebb fennakadás.

A Pilis-nyeregnél gondoltam cserélek cipőt és zoknit, végül csak zoknit cseréltem, mert valami dörzsölést éreztem a sarkamnál. Péter tovább futott, a Pilis szerpentin közepén értem utol. Innen sokkal szellősebb volt a mezőny, gyakorlatilag saját ritmusban lehetett haladni. A nap egyre melegebb lett és igencsak párás. Kritikus pont volt a frissítés, ezen belül is a folyadékpótlás és a só bevitele, de mivel alapvetően alacsony intenzitással mentünk, így nem volt ezzel semmilyen probléma. Fogyott az izo, a sótabletta, a banán, a kóla pedig kifejezetten jól esett. Geri Kesztölc előtt beszállt bandázni, kocogott velünk, közbe remek felvételek készültek. A Dorogi-medencétől ütött a meleg. Még csak 33 km telt el, de már éreztük, nehéz nap lesz így. A pulzusom kissé emelkedett, de még nem volt vészes. A Nagy-Getére a barátságosabb oldalról kell felmenni, a meredek technikáson pedig le. Ideális. 13:36-ra értünk a csúcsra, a pont nyitása után 6 perccel. Tökéletes időzítés. A meleg innen egyre jobban ütött, pár kilométeren át kitett rész következett, ezt okosan ki kellett bekkelni. Szerencsére vittem sapkát, amit már Kesztölc után vizeztem. Külön áldottam az eszem, hogy előző nap és reggel is vastagon bekentem a lábam lanolinos krémmel, így nem nedvesedett át a bőröm és nem dörzsölte ki a cipő, se a zokni. A bajnai útnál egy nagyobb frissítés következett, Mogyorósbányánál pedig egy nagyobb fürdés. 51 km-t 7 óra alatt tettünk meg. Itt egy kissé elmaradtunk a tervezett időtől, de őszintén szólva nem is nagyon foglalkoztatott ez a kérdés. Innentől viszont sokkal kellemesebb érzésekre emlékszem. Következett a Gerecse, ami hazai pálya, szinte csak lejt, ez persze nem igaz, de sokkal kellemesebb emelkedők nehezítették az utunk, mint odáig. Az idő egyre hűvösebb lett, már lekerülhetett a sapka és locsolgatni se kellett magunkat. Bányahegyen gyors víztöltésben merült ki a frissítés, aztán a vértestolnai műútnál kóla-szendvics kombóval folytattuk. Innen már csak 22 km volt hátra. Péter hamarabb elindult, csak Koldusszállás után tudtam elcsípni. A hosszú dózerutas sárga kínálta magát a kocogásra, de időben jól álltunk, a tervezett naplemente előtt értük a Szent Péter templomromot. 2 gél még lecsúszott, könnyen ment. Lefelé menet kapcsolatam fel a lámpát. Az utolsó 5 km-en elfogyott a kraft, hiába próbáltam megúszni ezt az érzést, csak nem sikerült teljesen. Péter ügyesebben engedte magát le, így kialakult köztünk 5 perc különbség, amit egy vasúti sorompó megduplázott. A Tatára bevezető út 4-5 km aszfalt. Kilépve a természet öleléséből, belépve a városi forgatagba, új ingerek frissítették fel a lábaim: autók, bulizene a kocsmából, kiskertben bömbölő zene, gyorshajtók a lakott területen. Ez a visszazökkenés olyan jól sikerült, hogy inkább kocogtam, hátha úgy picivel előbb beérek. 13:39 lett végül a célidő - ebben volt egy szűk óra állásidő.

ultrafutás, terepfutás, teljesítménytúra, Kinizsi 100

Alapvetően teljesen elégedett vagyok, igaz elvárás sem volt magammal szemben, csak egy biztonságos teljesítés. Fejlámpát végül elő kellett venni, de a benne volt a napban az is, hogy világosban beérek, mondjuk biztos rosszul esett volna. Péterrel remekül tudtunk összedolgozni, bár sok időt nem adott a pihenésre a pontokon, mindig rohannom kellett utána. A vége felé pedig megfogalmazódott bennem ismét, ami minden ilyen hosszú futás után szokott: ez a műfaj, nem az én hedonista attitűdömet ápolja. Szeretem, ha végig komfortos és élvezetes a futás, itt az utolsó 5 km-ert annyira nem élveztem, és katartikus élmény sem ért a célban. Jó volt a leves és a sör, és annak bizonyítékául, hogy mocskosul elfáradtam kis hidegrázásom is volt. Hosszú edzésnek, állapotfelmérésnek viszont nagyon jó volt. Az augusztus végére tervezett nagyobb vállalásom - Leadville 100 - és a most teljesített Kinizsi alapján még vannak hiányosságaim, aminél csak az aggályaim nagyobbak. Köszönöm Péternek az utat, Nórinak, Gerinek, Miskának a kísérést. Jó az út, az irány, csak ne lenne olyan közel a cél…

Ui.: ha meglenne a gimis számítástechnika tanárom kontaktja, megmondanám neki: megvan, most már nekem is sikerült.

terepfutás, Kinizsi 100, ultrafutás
Tovább olvasok

Videók