Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Megváltozik a budapesti közlekedés az atlétikai vb idején

budapesti atletikai vb
Facebook
Twitter
Pinterest
99 ország több tízezer szurkolója érkezik Magyarországra, rajtuk kívül pedig világszerte egymilliárd tv-néző láthatja az atlétikai világbajnokság eseményeit, valamint Budapestet és az utcai versenyek helyszínének csodálatos környezetét, a belvárost. A főváros turisztikailag legvonzóbb pontjain áthaladó maratoni futás a külföldi szurkolók mellett hazai sportrajongók tömegét vonzza majd, mint ahogy várhatóan az Erzsébet téren felépített szurkolói zóna is vb-lázban égő közönséggel telik meg. A belvárosi versenyek ideje alatt több fő közlekedési útvonal is a világverseny helyszínévé alakul át – jelentették be a szervezők.

2023. augusztus 19. és 27. között hazánk rendezi a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot. A fő helyszín a Nemzeti Atlétikai Központ, a gyaloglást és a maratoni futóversenyeket pedig a Hősök teréről rajtolva Budapest legszebb részein, a 6. kerületben, a belvárosban és az 1. kerületben rendezik, a belvárosi szurkolói zóna pedig az Erzsébet téren várja a közönséget szórakoztató élményekkel, atlétikai aktivitásokkal. Hasonló szurkolói zóna működik a vb idején a Nemzeti Atlétikai Központban is. Míg a belvárosi ingyenesen látogatható, addig a stadionparkba a vb-re váltott belépőjeggyel lehet bemenni.

A vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban és az utcai versenyek helyszínén zajló eseményeket több mint egymilliárdan követik majd a világon a televíziós közvetítésen keresztül, a helyszínen pedig 50 ezer külföldi szurkoló csodálhatja meg Magyarország büszkeségét, a világ egyik legszebb fővárosát.

A világ legkülönbözőbb pontjairól, 99 országból, többek között Jamaicából, Japánból, Indiából, az USA-ból, az Egyesült Királyságból, Kínából, Kenyából, Japánból, Új-Zélandról, Malajziából, Sri Lankáról és még Trinidad és Tobagoból is érkeznek Budapestre sportrajongók.

Kép
forrás: Polyák Attila

2023-ban Budapest a világ sportfővárosa, hiszen ebben az évben az atlétikai vb lesz a legnagyobb sportesemény a világon.

A több tízezer ideérkező külföldi 200 ezernél is több vendégéjszakát tölt el Budapesten. Mindez a vb ideje alatt komoly turisztikai bevétel többletet hoz, de hosszú távon is megtérül, hiszen a látogatók jó élménnyel hazautazva még tovább népszerűsíthetik hazánkat. Természetesen egy ilyen léptékű és hozadékú rendezvény velejárója az is, hogy beleszól a város életébe, és az itt lakóknak változtatniuk kell a megszokott napi közlekedési szokásaikon – mondta Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

Augusztus 19. és 27. között a világbajnokság több alkalommal átalakítja majd Budapest városképét, több forgalmas közlekedési útvonal is versenyhelyszínné alakul. A város egyes pontjain részleges forgalomkorlátozás és hosszabb lezárások lépnek életbe. Ezek jobbára a Hősök Tere – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Roosevelt tér – Lánchíd – Alagút –Várkert Bazár útvonalat érintik, de a Városligeti Műjégpálya előtti útszakasz és az Állatkerti körút is érintett lesz. Az előkészítő munkálatok miatt részleges lezárásokra kell számítani a maraton útvonalán már a vb előtti időszakban is.

A szervezők javasolják, hogy mindenki, aki Budapesten közlekedik a vb idején, fokozottan kövesse a közlekedési híreket, nézze a BKK weboldalát, vagy vegyen igénybe útvonaltervező alkalmazásokat. Saját weboldalt is indítanak, amelyen folyamatosan követni lehet majd az aktuális korlátozásokat: lezarasok.atletikaivilagbajnoksag.hu

Kép

Augusztus 19. és 27. között 9 napon át zajlanak az atlétikai világbajnokság versenyei, amelyekre jegyek korlátozott számban továbbra is kaphatók a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon.

Tovább olvasok

Videók