Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

„A fiam mélyaltatásban volt, én pedig PB-t futottam 10 km-en“ - beszélgetés Csáky László amatőr futóval, a Somakönyv írójával

csaky laszlo
Facebook
Twitter
Pinterest
A mindig vicces, és jókedvű, örök mosolygós Csáky László, vagy ahogy futókörökben ismerik, Chevy Van élete áprilisban, 15 éves fia tragikus balesete következtében egy szempillantás alatt megváltozott. Optimizmusát azonban egy pillanatra sem veszítette el, nem tehette, már csak a két lánya és a felesége miatt sem. Most, öt hónappal a szörnyű események után nyíltan és őszintén beszélgettünk a történtekről, az elmúlt időszakról, a mindennapokról és az előttük álló további feladatokról.

Futóként sok mindent megtanulunk, amikre a való életben, a mindennapokban is nagy hasznát vehetjük. Megtanuljuk például kezelni a nehéz helyzeteket, hogy miként tudunk kijönni a mélypontokról, de ugyanakkor szenvedni, eltűrni, elviselni a fájdalmat. Csáky László ultrafutó, coach, de mindenekelőtt férj, és édesapa, aki nagy valószínűséggel az elmúlt öt hónapban sokat merített abból, amikre a futás is megtanította az életben. Egyetlen fia, a 15 éves tehetséges kenus, a Sárospataki Református Gimnázium tanulója Csáky Soma, áprilisban szenvedett súlyos-életveszélyes sérülést, amikor egy barátján próbált segíteni, akit egy vonat tetejére felmászva megcsapott a magasfeszültségű áram. Soma barátja sajnálatos módon nem élte túl a tragédiát, míg Soma közel 70 napig feküdt mélyaltatásban. Eltört a koponyája, a lába, a testének közel a 80%-a megégett, de öt hónappal a baleset után már otthon lábadozik, sőt már online az iskolát is újrakezdte. Az elmúlt időszak viszontagságaiból pedig megszületett a Somakönyv, mely az első 100 nap történéseit foglalja keretbe.

somakönyv

Rengetegen ismernek és szeretnek a futók között, versenyek állandó résztvevője vagy, edzőtáborokban tréningeket szoktál tartani. Sokan követjük a futással vívott szebbnél szebb harcaidat, jókat nevetünk, vagy épp sírunk a beszámolóidon. Legutóbb pedig a Facebook bejegyzéseden, amiben megosztottad a külvilággal Soma fiad tragikus balesetét. Ahogy arra ott utaltál, nagyon nehéz időszakon vagytok túl, de talán még nehezebb időszak áll előttetek. Bár legalább már képes vagy újra viccelődni. Mintha ismét önmagad lennél, aki felébredt egy rémálomból?

Négy hete feküdt Soma az intenzíven, amikor a szokásos módon mentem be hozzá a kórházba, és a gégecsövön keresztül meghallottam, hogy „Apa“. Ott állt mellette a nővér, akinek azon nyomban zokogva borultam a nyakába. Talán ez volt az a pillanat, amikor felébredtem és elhittem, hogy sikerült, sikerülhet, sikerülnie kell. Soma velünk marad.

Ilyen egy vérbeli sportolói attitűd, nem? Soma is versenyzett, ha jól tudom.

Igen, nagyon tehetséges kenus. A baleset előtt három héttel volt egy szintfelmérő, ahol 60 másodperc alatt 71 fekvőtámaszt nyomott. De futni is nagyon szeretett, még nem volt 15 éves, amikor 1:52-es félmaratont futott. Legutóbb januárban futottunk együtt versenyen.

Nagy küzdő lehet. Az életéért most megharcolt. Mekkora esélyt adtak az orvosok a túlélésre a baleset utáni kritikus napokban?

A 68. napon, amikor végleg felébredt az altatásból, azt mondta a folyosón az egyik kezelőorvosa, hogy apuka, ilyenkor már nem szoktak ám meghalni. Azt, hogy túlélt egy ilyen szörnyű égést, és nem csak hogy életben maradt, de szinte teljes értékű életet képes élni, szinte csoda. Valójában csoda. A testének 80%-a égett meg, hiányzik a bal füle, foltokban a haja, a bal lábában összeégtek izmok, és van a lábfejében egy nagyon komoly idegi sérülés. Műteni kellett a térdét, és a koponyáját is.

Mentálisan hogy élte meg a történteket? Mire emlékszik egyáltalán?

Arra igen, hogy a barátja felment a vonat tetejére, és látta, ahogy elkezd az áram úrrá lenni a testén, erre ő megpróbált felkapaszkodni hozzá, hogy segítsen rajta. De arra nem emlékszik, hogy felment a vonat tetejére, és a lábával próbálta elrúgni a vagonról, amikor őt is áthúzta az áram. Ezt már szemtanúk mesélték. Soma csak arra emlékszik, hogy a karját próbálja nyújtani a barátja felé, hogy lehúzza onnan. Sajnos nem sikerült, a barátját elveszítettük. De ő kapott az élettől egy második esélyt. Tisztában is van vele.

Fogták fentről a kezét?

Az biztos. Hívő lélek. Ő élni akart. Én csak abban bíztam, hogy úgy lesz, ahogy ő akarja, ahogy neki jó. Azt akartam, kértem a feleségemmel együtt, hogy maradjon, ha méltó életet tud élni. Azt gondolom, most erre van esély.

Szülőként hogy éltétek meg a legelső napokat?

Az első három nap maga volt a rémálom, egyfolytában csak kerestük a miérteket. Számtalan olyan kérdés, amire persze nincs értelmes válasz. A baleset utáni két hétben 10 kg-t fogytam. Hetekig nem történt semmi, 24 óráról 24 órára éltünk. Az a bizonyos 70. nap környéke volt a fordulópont. Addig közben megfutottam életem legjobb 10 kilométerét.

Komolyan mondod, hogy ilyen élethelyzetben is volt erőd futni?

Nem hogy volt, de kellett. Különben teljesen tönkre mentem volna. Rövid, de annál gyorsabb, pörgetős, ilyen igazi tombolós futásokat nyomtam. Szó szerint kifutottam magamból a feszültséget, a fájdalmat, az elkeseredést. Nem volt más választásunk, a feleségemmel, a lányainkkal elkezdtünk berendezkedni egy olyan életre, amit ugyan nem kértünk, de jött. Kaptunk egy nagy feladatot, amit meg kell oldanunk. A feleségem idővel elkezdett újra dolgozni, a lányok miatt nem dőlhettünk hátra. Én is tettem a dolgom, ahogy tudtam. De ha nem futok, ha nincs valami, ami kibillent a rémálomból akárcsak egy kis időre is a napjaimban, akkor nem tudom, hogy miként éltem volna túl ép elmével ezt az időszakot.

Pedig Somának most aztán végképp nagy szüksége van rád, rátok. A lányok hogy viselték a történteket?

Az elején ők is nagyon összetörtek. Nehezen fogadták el, de összefogtunk, és mi is erősek maradtunk Somáért. Most már csak azt látják, hogy újra otthon van az öcsi, az nem érdekli őket, hogy hiányzik egy füle, és egész nap kompressziós ruhában van. Ugyanaz a Soma, aki korábban volt, csak kevesebb hajjal.

Gondolom ez a kompressziós ruha azért nem az, amit a versenyeken és regenerációs célból is előszeretettel hordanak a futók…

Nem, ez egy kicsit speciálisabb, drágább, mint egy Gucci. Két szettünk van, egy mindig a mosásban, egy pedig Somán. Most egy-másfél évig ez a dresszkód. A speciális ruházat mellett pedig természetesen speciális kezelés is szükséges. Naponta jár a gyógytornász, a hegmasszőr.

Időben is és azért gondolom anyagilag is elég megterhelő lehet a rehabilitáció.

Igen, van, ami már nem megy TB-alapon, de én tényleg, őszintén nagyon hálás vagyok a kórházi dolgozóknak, a nővéreknek, a masszőröknek, elképesztő munkát végeztek Somáért. Egy rossz szót nem tudok szólni arra az ellátásra, amiben részesült. De nyilván ennek van egy határa, hogy milyen krémekre van szükség, milyen kötszerekre, kezelésekre, gyógytornára, a sor végtelen.

Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy mennyire példaértékű a kitartásotok. Nyilván Soma akaratereje is. Tudom, hogy mennyien követik már az utatokat, és a futásnak köszönhetően nagyon sok ember ismer és szeret. Sportemberként, futóként, coach-ként rengetegen felnéznek rád, és biztos sokan segítettek már eddig is, de talán még többen szeretnének csatlakozni a támogatók köréhez. Hozzá lehet valahogy Soma gyógyulásához járulni annak is, aki nem ismer közvetlenül?

Igen, és elmondhatatlanul hálásak vagyunk az eddigi felajánlásokért is, mindenkinek nagyon köszönjük. A legkritikusabb első 100 nap történetéről szól a Somakönyv, amit amolyan terápiás célból, saját magamnak és Somának írtam, de a családdal úgy döntöttünk, hogy nyilvánosságra hozzuk és kiadjuk. A könyvet pedig bárki ingyenesen megrendelheti, és ha szeretné Soma rehabilitációját támogatni, akkor ott megteheti. Oltári hosszú út áll még előttünk, de most már csak azért is végigmegyünk rajta, bármeddig is tartson ez az egész.

csaky laszlo, soma

Milyen hosszú út áll Soma előtt?

Most ott tartunk, hogy egy-másfél év múlva tudunk arról beszélgetni, hogy az eddigi terápiák beváltak-e, vagy sem, milyen, és mennyi műtétre lesz még szüksége. Egyelőre most az a célunk, hogy ezalatt az időszak alatt minél eredményesebb legyen a gyógyulás folyamata. De ha célokról van szó nem kell Somát félteni, a Sárospataki Református Gimnázium tanulójaként már visszaült szeptemberben az iskolapadba is, egyéni tanrenddel, online oktatással folytatja a tanévet.

Akkor ő tényleg nem ismeri a feladás fogalmát.

Olyan nem fordulhat elő nála. Kőkemény a srác, nagy küzdő, és nem szokott veszíteni. Szó szerint kapott egy második esélyt. Ha nincs ilyen fizikuma, ha nem sportoló, ha nem ilyen izmos, és nincs állóképessége, akkor egészen biztosan más lenne a helyzet. 63-ról 48 kg-ra fogyott. Leginkább izomból. Kellett egy tartalék, hogy a szervezete ezt a veszteséget is képes legyen elviselni.

TE IS TÁMOGATHATOD SOMA FELÉPÜLÉSÉT!


INNEN rendelheted meg a könyvet és támogathatod
a családot is!

Videók