Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Nedjalkov Beáta

A futással gyerekkorom óta kerülgettük egymást, míg végül a 27 éves énemmel örök hűséget fogadtunk. Azóta a mindennapjaim elválaszthatatlan része, jóval több, mint hobbi, vagy szenvedély.  Sokat köszönhetek neki, például a férjemet, akit egy futóversenyen ismertem meg. Versenyezni nem szeretek, kérdezni, az okokat megismerni és a dolgok mögé látni viszont annál inkább, így versenyeken, ha lehet, rajtzóna helyett a media szekciót erősítem

Kép
Egészség

3 szűrővizsgálat, amire minden évben menj el, ha aktív életmódot folytatsz

Hobbi sportolóként nyilvánvalóan figyelsz a megfelelő mennyiségű pihenésre, a testi-lelki egyensúlyra, egészségesen táplálkozol, és rendszeresen mozogsz legyen az futás, kerékpározás, úszás, vagy épp valamilyen fitnesz tevékenység. Azonban mennyire vagy tudatos a megelőzést illetően?

2023. december 8.

Kép

5 fontos tanács, amit fogadj meg, mielőtt elindulsz futni az esőben

Futóként szinte elkerülhetetlen, hogy esőben is fuss, még akkor is, ha nagyon nincs ínyedre. Pedig érdemes néha direkt esős időben is elindulni, még akár akkor is, ha amúgy nem terveztél futni aznap, mivel így is szoktatod magad az esős futásokhoz. Hogy miért fontos ez? Azért, mert lehet, hogy életed egyik legfontosabb versenyén végig szakadó esőben kell majd futnod…

Kép

3 ok, amiért érdemes futás után (is) kávézni

Amennyiben te is a kávéimádók táborát erősíted, és el sem tudod képzelni a reggeleidet kávé nélkül, úgy szuper hírünk van! Kávézni igenis ér, ráadásul nem csak futás előtt, hanem testmozgás után is bizonyítottan egészségesnek számít egy bögre forró fekete!

Kép

3 szuper őszi leves, amit imádni fogsz a hosszú futások után

Ősszel egyre többször vágyunk forró levesre, főleg a hétvégi hosszú futások után, pláne, ha mondjuk még sikerült is rommá ázunk az erdőben. Egy finom levest könnyen elő tudunk készíteni előző este, hogy futásból hazaérve csak meg kelljen melegíteni, amíg lezuhanyozunk.

Kép

Rizsből sosem lehet elég

Futóként a legtöbbször tésztára gondolunk, amikor szénhidrátfeltöltésről beszélünk, pedig a rizs az egyik, ha nem a legjobb alternatíva. Olvass tovább a részletekért!

Kép

A futóversenyek különleges világa: többnapos versenyek, páros versenyek, csapatversenyek

Futóként mindig keressük az új kihívásokat, ha pedig kilépnénk a megszokásainkból, és feszegetnénk a komfortzónánk határait, úgy igazán izgalmas próbatétel lehet számunkra, ha rajthoz állunk többnapos vagy páros versenyen. Cikkünkben körüljárjuk a futóversenyek ezen különleges módját, betekintést nyerünk a szervezés mögött rejlő kőkemény logisztikába, és tanácsokat kapunk egy tapasztalt versenyzőtől is.

Kép

Sokat sétálsz? Akkor ezért (is) legyen egy jó futócipőd!

Egy jó futócipő nem csak a futók kiváltsága, ha sokat sétálsz, de nem futsz rendszeresen, akkor is érdemes befektetned egy pár jó minőségű futócipőbe, máris megtudhatod, hogy miért.

Kép
Táplálkozás

A nyár ugyan véget ért, de a kukorica szezonja egész évben kitart

Számos oka van, hogy miért nem érdemes elbúcsúznod a kukoricától jövő nyárig, hiszen futóként egy igazán tápláló és szuper hasznos alapanyag, aminek elkészítéséhez szinte csak a képzelet szab határt.

2023. szeptember 16.

Kép

Sokat sétálsz? Akkor ezért (is) legyen egy jó futócipőd!

Egy jó futócipő nem csak a futók kiváltsága, ha sokat sétálsz, de nem futsz rendszeresen, akkor is érdemes befektetned egy pár jó minőségű futócipőbe, máris megtudhatod, hogy miért.

Kép

A nyár ugyan véget ért, de a kukorica szezonja egész évben kitart

Számos oka van, hogy miért nem érdemes elbúcsúznod a kukoricától jövő nyárig, hiszen futóként egy igazán tápláló és szuper hasznos alapanyag, aminek elkészítéséhez szinte csak a képzelet szab határt.

Kép

Véget ért a Night Run Luxuskivitelben - mindkét versenyző sikeresen teljesítette a félmaratont

A Salomon Magyarországgal közösen tavasszal életre hívott nagy sikerű Terepfutás Luxuskivitelben játékunk - amelyben Szabó Vivien és Bacsa Dominik nyert felkészítést a Salomon Ultra-Trail Hungary általuk kiválasztott távjaira - a nyáron aszfalton folytatódott. A Night Run Budapest félmaratoni távjára Harmati Gréti és Hasilló Norbert nyertek ingyenes nevezést, teljes felszerelést és szakmai felkészítést Markocsán Sándor és Zarándy András futóedzők iránymutatása mellett.

Kép
Táplálkozás

3 gyors vacsoratipp meleg, őszi estékre

Az ősz beköszöntével kicsit magunk mögött hagyjuk a nyári étkezési szokásainkat, és sokszor kerülnek újra az asztalra melegebb ételek is. Ám olykor jól tud jönni egy könnyű és gyors, hideg vacsora is, most ehhez hoztunk 3 nagyszerű ötletet!

2023. szeptember 5.

Kép

"Hatalmas megtiszteltetés, és óriási élmény volt a világ élmezőnyével egy pályán versenyezni" - interjú Turóczi Rékával a 70.3-as triatlon VB-ről

Hiába hátráltatták a felkészülését sérülések, és egy csúnya kerékpáros baleset is, Turóczi Réka ismét bebizonyította, hogy mennyire alázatos és elszánt versenyző. A vb-n elért eredményével teljesen elégedett, és nagyon boldog érzésekkel tért haza Finnországból, ám azt is elárulta, hogy egy főverseny után mindig marad az emberben egy kis űr is.

Kép

Véget ért a felkészülés, hétvégén verseny!

Közel három hónapon át tartó kemény munka után, a hétvégén végre rajthoz állhatnak a Night Run Luxuskivitelben játékunk nyertesei, Harmati Gréti és Hasilló Norbi.

Kép

Csillag Eszter közreműködésével hívják fel elit terepfutók a figyelmet az egyenjogúságra

A világ legjobb terepfutóinak, köztük Csillag Eszternek közreműködésével készült figyelemfelkeltő kampány a női egyenjogúság és az egyenlő mértékű elismerés érdekében.

Kép
Hírek

A triatlon különleges világa - beszélgetés Hegedűs Ákos ultrafutóval a Swissman Xtreme-ről

A triatlon leghosszabb távjának leküzdése már önmagában is hatalmas teljesítmény, 3800 méter úszás, 180 km kerékpározás után lefutni egy maratoni távot bizony nem kis dolog, ám még ez a kihívás is fokozható.

2023. augusztus 25.

Kép

Javítsd a futóteljesítményedet rekeszizom légzéssel

Szakértők szerint még többet kihozhatsz az edzéseidből, ha elsajátítasz egy nagyon egyszerű légzéstechnikát, és kihasználod a rekeszizmodat is a futásaid során.

Kép

Célversenyt keresel az őszre? Mutatjuk milyen versenyre ne nevezz!

Egy verseny kiválasztásában több szempont is fontos lehet a távon kívül, mint például a helyszín, a lakóhelytől való távolság, a táj, a terep, és az útvonal. Ám vannak olyan tényezők, amelyeket szintén érdemes figyelembe venni, most ezeket vesszük sorra.

Kép

3 szuper tésztarecept, ha gyorsan ennél finomat

Bár a nyár lassan a végéhez közeledik, a legfinomabb tésztás ételekről most sem kell lemondani. Mutatunk 3 szuper receptet, amivel garantáltan feltöltheted a szénhidrát raktáraidat a hosszú edzések, vagy a fontos őszi versenyek előtt.

Kép
Hírek

„Bőven vannak még célok előttem“ - interjú Vas Kata Blankával

Még csak 21 éves, de már most olyan sikereket tudhat maga mögött, amire a magyar kerékpársportban soha nem volt példa. A joy.hu interjúja.

2023. augusztus 22.

Kép

Milyen keresztedzést javasolnak a szakértők a félmaratoni felkészülés alatt?

Már tényleg csak néhány szűk hét választja el a Budapest Night Run Luxuskivitelben játékunk két nyertesét a startvonaltól. Mindketten nagyon készülnek a versenyre, a futóedzések mellett pedig nem maradhatnak el más típusú mozgások sem. Cikksorozatunk következő részében arról lesz szó, hogy az edzők milyen keresztedzéseket javasolnak a félmaratoni felkészülés mellé.

Kép

Ha kipróbálod, csak ezt eszed majd a mogyoróvaj helyett

Ha eddig rajongtál a mogyoróvajért, akkor a dióvajat egyenesen imádni fogod!

Kép

Trükkös falatok, avagy miként cselezz több zöldséget a gyerekek étrendjébe

Nehezen, vagy épp egyáltalán nem eszi meg a gyerkőc a zöldségeket? Fogadd meg ezt a három nagyon egyszerű tippet, és csempéssz még több zöldséget a gyermeked mindennapos étrendjébe!

Kép
Egészség

Ezért legyen a napszemüveg nyáron alapvető futókiegészítő

A szem közvetlen napfénytől való védelme nem csak a strandon nagyon fontos nyáron, hanem sportolás közben is. Máris megtudhatod, miért?

2023. augusztus 2.

Kép

A legtutibb nyári zöldség, amit nem lehet nem szeretni

Melyik az a zöldség, amit mindenki imád, nyersen, sütve, főzve, vagy grillezve is isteni, de még levest, vagy süteményt is lehet belőle készíteni? Naná, hogy a cukkini!

Kép

A 3 leghatékonyabb tipp a hosszú futások utáni regenerációhoz nyáron

Nyáron sincs megállás, főleg, ha már az őszi szezont egy fontos versennyel indítod! Nézzük, mivel tudsz a legforróbb napokon is gyorsan regenerálódni!

Kép

Aktív gyerek, boldog gyerek - a sportra nevelés legjobb játékos eszközei

Szeretnéd, hogy a gyermeked aktív életmódot éljen felnőttként? Akkor szerettesd meg vele játékosan a sportokat!

Előző oldal
Következő oldal