Terepfutás luxuskivitelben - már javában edzenek nyerteseink az UTH-ra!
Forrás: Deák Krisztián
Ebből a körből te sem maradhatsz ki!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Habár Vivi és Dominik a Salomon Ultra-Trail Hungary két különböző távjára készül, az edzések tekintetében nincs kegyelem, mindkét futót szakszerű segítséget kap edzőik által.
Dominik edzője Baranyi Zsuzsi, aki hobbifutóból lett edző, négy éve kezdett amatőr sportolókkal felkészítésével foglalkozni. "Sokféle okból fordulhat valaki edzőhöz, például ha valaki teljesen kezdő futó, vagy ha már tapasztalt futó és versenyeredményét szeretné javítani, illetve ha úgy érzi, hogy csak edző segítségével tud felkészülni egy kiszemelt versenyre. Mindegyiknél kicsit mások az első lépések, viszont van néhány azonos. Mindegyik sportolóm kap egy kitöltendő dokumentumot, melyben sportolói múltjáról, jelenlegi sportolási szokásairól, közös munkához szükséges szárazabb adatokról illetve életvitelre vonatkozó kérdésekre ad nekem választ. Ezeknek az ismeretében beszélünk telefonon, mely során megosztom a sportolóval az elmondott célokhoz szükséges lépéseket és megbeszéljük a technikai feladatokat is, hogy minél hamarabb lássam az edzésnaplózó rendszerben az edzéseit. A közös edzések megkezdéséhez fontos az intenzitási zónák meghatározása, melyre egy tesztfutás tökéletes lehet. A közös munkához szerintem elengedhetetlen a bizalmi légkör kialakítása, hogy érezze a sportoló, bátran lehet őszinte, nincs rossz kérdés.Hiszem, hogy ha mindkét fél őszintén, türelmesen és rugalmasan áll a közös munkához, akkor az nagyon eredményes lehet" - mondja Zsuzsi, mikor arra kérem mutassa be kicsit az edzői munka hátterét.
"Zsuzsival nagyon jó a munka mert nagyon kedves, humoros, megértő személyiség, és ezért nagyon jó edző is sajnos még személyesen nem találkoztunk, de már így is nagyon szimpatikus a sok beszélgetés alapján. Kifejezetten az hogy edzővel milyen, azt tudom mondani hogy jó a rendszeresség hogy meg van adva fix napokra hogy mikor van így az ember akkor is megcsinálja, ha éppen nincsen kedve, és izgalmasok a pulzus alapú edzések mert odafigyelést igényel így gyorsabban repülnek a kilométerek is" - vélekedik Dominik, aki eddig még nem dolgozott együtt futóedzővel.
Így meg is kérdeztem arról Zsuzsit, hogy Dominik túrázási tapasztalata mennyiben járul hozzá a gördülékenyebb felkészüléshez. "A futás világában ugyan még nincs olyan sok gyakorlati tudása, de lelkesedése, érdeklődése és alázatossága átlendíti az akadályokon. Dominik gyerekkorától kezdve egyesületi szinten focizott, ami egy nagyon jó alapot teremtett neki a jelenlegi felkészülésben. A túrázási tapasztalatai illetve az egyesületi focimúltja előnnyé tudjuk formálni a felkészülés során.A mozgás mindig is az élete része volt, futásban ugyan csak 10km-es versenyen vett részt idén, azonban a rendszeres kirándulásai során átlagosan 30 km-t szokott megtenni. A felkészülés során a feladatom ötvözni ezt a két tevékenységet úgy, hogy az UTH Twin Peaks távját jó érzésekkel fejezze be.
Terhelések tekintetében az alapállóképesség fejlesztése mellett terepfutás-specikus edzéseket is beiktatok az edzésmennyiségébe. A felkészülés során nála fontosnak tartom, hogy ismerje az útvonalat, így megkértem különböző feladatokat teljesítve, hogy járja végig (kirándulva) nagyjából a pályát. A hosszabb edzések során a frissítési rutin elsajátítása a célom. Ezenkívül Dominik részt vesz a tanítványaimnak tartott közösségi terepfutáson, ahol személyesen tudok neki gyakorlati tanácsokat adni" - avat be minket Zsuzsi a közös munka részleteibe.
Vivi edzője egyik állandó szerzőnk Vincze Zsófi, aki főállás mellett sporttáplálkozásra specializálódott futóedzőként dolgozik. "Alapvetően pulzuskontrollal edzem a futóimat, ami azért jó, mert így tudjuk teljesen az egyénre szabni az edzéstervet. Mielőtt azonban rátérek az edzéstervezésre, alaposan kikérdezem a futót arról, hogy milyen sport múltja van, milyen sérülései voltak, érdekel az egészségi állapota, életmódja, motivációja, hogy mennyi időt tud rászánni az edzésekre, és általában ezek információk tudatában közösen tűzünk ki egy reális célt. Ezt követően pedig bemérjük a pulzustartományait. A közös munka során pedig végig figyelem Vivi visszajelzéseit, ugyanis a szubjektív érzések az objektív mérések mellett legalább olyan fontosak" - vélekedik Zsófi.
"Vivi egy nagyon sportos csaj, amikor hozzám került, már bőven túl volt élete első pár aszfaltos futóversenyén, és szeretette volna kipróbálni magát a terepfutásban, sőt, konkrét versenycélja is volt az őszi szezonra. Ehhez teljes mértékben passzol az UTH Visegrád Trailje. Mivel a sportban dolgozik, ezért nála kiemelten kell kezelni a regenerációt, hiszen ő a futások közt is rengeteg időt tölt mozgással" - mondja Zsófi, majd így folytatja.
"Átlagban heti 4 futóedzés kerül a naptárába, ebből maximum kettő az, amiben jelen lehetnek picit intenzívebb feladatok, és legalább kettő a könnyű futás, ami akár alap-állóképesség növelést, akár rövid átmozgatást jelent. Ami még hangsúlyos, az maga a terepen való futás, illetve a szintes pályákhoz való adaptálódás. Gondoljunk bele, hogy a Visegrád trail 30 kilométere 1000 méter pozitív szintemelkedést tartalmaz, ami azért nem semmi" - hívja fel a figyelmet a futóedző.
Mikor még magam osztottam be a futóidőmet nem volt fix rendszer a futásaimban. Intuitív módon hol a tempó, hol a táv emelésére figyeltem. Az első hetekben az egyik nehézség ez volt, hogy most már nem érzésre futhatok, hanem annyit amennyit kell és olyan helyen, ahol a feladatot megfelelően el tudom végezni. Egyszer tértem el a tervtől, de az óta nem futok se többet se kevesebbet, mint ami elő van írva. Ami még az edzésterv alapján futásnak negatívuma lehet, hogy magányosabb műfaj, de én előtte is sokszor egyedül futottam, amikor be tudtam illeszteni a napomba. Illetve azért vannak jófej futó barátaim, akik most alkalmazkodnak az én edzéstervemhez. Unalmasnak semmiképpen nem mondanám, mert Zsófi nagyon jól összeállított edzéseket ír egy hétre. Változatos, mert vannak aszfaltos sík tempófutások, dombos edzések és hosszabb terepfutások is. A fokozó és intervall futásos feladatokat azért szeretem, mert azokat magamtól nem csinálnám, nehéz edzések, de annál jobb érzés is utána, hogy megcsináltam. A terepfutások során pedig szeretem felfedezni az erdei utakat. Ebben sokat segít az óra is" - osztja meg velünk eddigi tapasztalatait a közös munkáról Vivi.
Hiába a tökéletes futófelszerelés, és a precízen végrehajtott edzések, egy verseny nagyban múlik a futó frissítésén is, az edzők pedig erre is alaposan felkészítik a sportolókat.
"A futás során a szervezet megfelelő működéséhez vízre, elektrolitokra és szénhidrátpótlásra van szükségünk, hogy fenntarthassuk az optimális intenzitást. Az óránkénti 40-60g szénhidrát bevitel ideális lehet egy ilyen távú verseny során, de ez egyénenként változó lehet, így fontos, hogy megismerjük a saját szervezetünk igényeit, amit a mindennapi edzések során kell gyakorolni. Emellett a gyomrot is hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy mozgás során is hatékonyan tudja végezni a dolgát. Hála a Squeezy széles termékpalettájának Dominik biztosan talál számára megfelelő termékeket" - osztja meg gondolatait Zsuzsi a frissítésről, amihez Zsófi is csatlakozik.
"Pont a napokban tartottam egy előadást a frissítés alapjairól a futóimnak, amin Vivi is részt vett. Ezt követően szoktuk elkezdeni a frissítés egyénre szabását. Ahogy nő a futással töltött idő, egyre nagyobb hangsúlyt kap a hidratáció mellett az energiabevitel. Ezt érdemes minél előbb elkezdeni, hiszen a frissítés, illetve az energiamennyiség bevitele is fejleszthető. Most még van időnk bőven kísérletezni, kitapasztalni mi az, amit Vivi futás közben szívesen fogyaszt, ízlik neki, és mi az, ami nála nem annyira működik."
Kövessétek továbbra is velünk Vivi és Dominik útját a Salomon Ultra-Trail Hungary két különböző versenytávjára, és szurkoljatok a fiataloknak a tökéletes felkészüléshez!