Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Az elmúlt hétvégén 17. alkalommal futhattuk körbe a Balatont – Nektek hogy sikerült?

ultrafutás, ultrabalaton,
Facebook
Twitter
Pinterest
Az NN Ultrabalaton a legnépszerűbb hazai szabadidős sporteseménnyé vált mostanra. A Balatont megkerülő, egykörös verseny egyben Közép-Európa legnépszerűbb futóversenye is, melyet egyéniben, váltóban, futva, vagy bringával lehetett teljesíteni.

2007-ben, a verseny történetének kezdetén a résztvevők létszáma összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoznak. Idén már közel 20 ezer futó kerülte meg a tavat. 2019-ben a versenyközpont Balatonfüredre került, de a verseny iránya – a futók nyugat felé kerülik meg a Balatont - változatlan maradt. 2022-ben – a futók biztonságát szem előtt tartva - az északi-parton a kerékpárútra terelték a futókat, a legendás felvidéki szakaszok ezzel kikerültek a kör útvonalából és a versenytáv 211 kilométer lett.

A teljesítésre nagyobb létszámú csapatban 27 óra, míg egyéniben 31 óra áll rendelkezésre. Az egyéni teljesítők pályarekordja idén ismét megdőlt, Mihalik Norbert 16 óra 27 perc és 54 másodperc alatt tette meg a távot, Bódis Tamás tavalyi pályacsúcsát 7 perccel döntötte meg. A futót maga a női győztes, Maráz Zsuzsanna készítette fel a kiváló futásra. Zsuzsi idén már ötödik UB győzelmét ünnepelhette, 21 óra 20 perc 6 másodperc alatt ért célba. Zsuzsi februárban jelezte közösségi oldalán, hogy indulni fog, és azt is megfogalmazta, hogy „52 évesen a cél egy szép teljesítés.” Elvileg ez volt az utolsó egyéni Ultrabalatonja Maráz Zsuzsinak.

Az idei győztes idők a következőképpen alakultak:


Férfiak

1. MIHALIK NORBERT 16:27:54
2. VISINTINI MARCO (ITA) 18:21:09
3. BEDA SZABOLCS 19:35:04

Nők

1. MARÁZ ZSUZSANNA 21:20:06
2. DR. CSUPOR KRISZTINA 22:13:12
3. ZÉTÉNYI SZVETLANA 21:35:25

További eredmények ITT találhatóak.

Láthattunk egy igen megindító célba érkezést is. Márkus Öcsi, aki többek között a Korintosz és a Black Hole Ultra versenyek szervezője, a tavaly tavasszal súlyos, magasfeszültségű áramütést szenvedett Csáky Soma rehabilitációs költségeinek enyhítéséért teljesítette az Ultrabalatont egyéni versenyzőként.

De mi sem maradtunk ki az idei UB-ból! A Runner’s World csapata 6 fővel – köztük főszerkesztőnkkel - teljesítette a kört, Szász Norbert, az RW fotósa pedig egy 6 fős férfi csapat tagjaként versenyzett, kategóriájukban másodikként értek célba 15:40:54-es időeredménnyel!

Gratulálunk minden teljesítőnek!

Galéria / 4 kép

Edzés utáni regenerációs módszerek

Megnézem a galériát
Tovább olvasok

Videók