Szemerei Levente új pályacsúccsal, Erdélyi Zsófia pedig idei legjobbjával győzött a Wizz Air Budapest Félmaratonon
Forrás: Szász Norbert
Ebből a körből te sem maradhatsz ki!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Az ideálisnak mondható körülmények között Csere Gáspár és Szemerei Levente együtt érkeztek féltávhoz, majd a táv második felében a 22 éves szekszárdi altéta elfutott BEAC-os ellenfelétől, végül közel 1 perccel és új pályacsúccsal megnyerte a versenyt. Ideje 1:04:57 lett. Az előző pályacsúcstartó, Levente mögött futó Csere Gáspár szintén jobbat ment, mint saját korábbi pályacsúcsa, ugyanis 1:05:51-gyel lépte át a célvonalat. Gáspár ezen a versenyen futotta élete első félmaratonját 2007-ben és tervei között pont az szerepelt, hogy 1:06-on belül érjen célba idén. Harmadik helyen a szlovák Tibor Sahajda futott be 1:06:27-tel, a Vasas SC színeiben rajthoz álló Jenkei Péter – tavalyi maratoni magyar bajnokunk - pedig 1:09:38-cal a 4. pozícióban zárt.
A női versenyben Erdélyi Zsófia szintén remek teljesítménnyel győzött: a Csömöri Sport Kft. kétszeres olimpikonja 1:14:12-t futott, aminél korábban csupán kétszer, 2013-ban és 2021-ben teljesítette gyorsabban a félmaratoni távot. Zsófi augusztus 15-én a müncheni atlétikai világbajnokságon maratont futott, a versenyt követően úgy nyilatkozott, hogy nem futott úgy, ahogyan azt elvárta volna magától, ám mégis pozitív érzésekkel zárt és lendületet adott számára a lehetőség, hiszen nem számított arra, hogy kijuthat az EB-re. A Wizz Air Budapest Félmaraton előtti heteket magaslati edzőtáborban töltötte. A női ezüstérmes a Sashegyi Gepárdok fiatal futója, Nagy Julianna lett, 1:18:24-gyel új egyéni csúcsot ért el. A dobogó legalsó fokára a DSC-SI-t képviselő File Zita állhatott fel 1:19:32-es eredményének köszönhetően.
Az eredmények tehát még egyszer:
37. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2022. szeptember 11.
Férfi dobogósok
1. Szemerei Levente 1:04:57
2. Csere Gáspár 1:05:51
3. Tibor Sahajda 1:06:27
Női dobogósok
1. Virág-Erdélyi Zsófia 1:14:12
2. Nagy Julianna 1:18:24
3. File Zita 1:19:32
A szöveg forrása: Atlétika.hu